2024. május 10., péntek - Ármin

Turizmus

Restaurálása után a nyáron ismét forgalomba áll a Centrumbusz, és nosztalgia élményjáratokat fog teljesíteni Budapest belvárosa és a ferihegyi repülőmúzeum között - tájékoztatta a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) közleményben az…
Immár 11. alkalommal várja vendégeit egy fergeteges időutazásra Hévíz, megidézve a fürdő aranykorát. A Boldog Békeidők péntektől hétfőig várja az érdeklődőket gasztro- és kézműves kirakodóvásárral, játszóparkkal és jelmezes felvonulással.
Néhány hazai fürdő a hagyományokhoz híven a május 1-jei hétvégén már megnyitja a strand- és élménymedencéit. A legtöbben ugyanakkor még várnak a melegebb időre, a fürdők többsége a pünkösdi hétvégére…
A Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben május 6-án borkóstolóval kombinált e-bike túrára várják az érdeklődőket. Az eseményre kiadott térképpel a jövőben bárki saját élménytúrát tervezhet a környéken.
Játszóházat alakítottak ki Salgótarjánban, felújítottak egy játszóteret és kiépítettek egy, az élővilágot bemutató tanösvényt is. A fejlesztéseket mintegy 400 millió forintból valósították meg.
Egyre erősebb az ország lombkorona sétányban, Balatonbogláron is épül egy következő. Egészen pontosan a Gömbkilátó mellé a Várdombra.
A MÁV-Start a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa programsorozat eseményeihez kapcsolódva áprilisban és májusban négy hétvégén retró vonatszerelvényeket állít forgalomba.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details