2024. május 11., szombat - Ferenc

Turizmus

Íme, a magyarok kedvenc úti céljai az adventi időszakban

485

A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény várja a kíváncsi kalandorokat, de a szállásadók is ünnepi ajánlatokkal, programokkal teszik emlékezetesebbé ezt az időszakot.

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet.

„A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok" – mondta Gonda Orsolya, a Szallas.hu sales csapatának vezetője. Azt is hozzátette, hogy már jó pár wellness hotel teltházas az ünnepekre, és a városi szállodákban az adventi hétvégék is keresettek.

A portál foglalási adatai szerint ilyenkor többen foglalják a wellness-ajánlatokat, és keresik a kimondottan ünnepi csomagokat és programokat, illetve a magasabb színvonalú szolgáltatásokat – ezek mindegyike hozzájárul a hotelek népszerűségéhez. Decemberben a foglalások közel fele hotelekbe szól a szállásfoglaló oldalon. Utánuk az apartmanokat választották eddig a legnagyobb arányban az utazók, minden ötödik foglalás hozzájuk érkezett be. Az előfoglalási adatok alapján a vendégházak 15 százalékban, a panziók 12 százalékban részesültek a foglalások számából. Az előfoglalási időszakot az utolsó pillanatos foglalások váltják majd, aminek hatására tovább nőhet a teltházas szálláshelyek száma.

A cég hotel partnereitől származó információk szerint a többség tudott árat emelni tavalyhoz képest az ünnepi időszakra, viszont a december többi napján csak a tavalyi árak alatt tudják értékesíteni szobáikat. Az összesített előfoglalások alapján az egy főre eső éjszakánkénti átlagár 16 ezer forint decemberben, ami 17 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hotelek esetén ez 24 800, az apartmanoknál 9 300, a vendégházaknál 9 900, a panzióknál pedig 12 300 forint.

A teljes cikk: Íme, a magyarok kedvenc úti céljai az adventi időszakbanÍme, a magyarok kedvenc úti céljai az adventi időszakban

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest FotóFesztivál, 2024. május 12-ig

Budapest FotóFesztivál, 2024. május 12-ig

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details