2024. május 9., csütörtök - Gergely

Szabadidő

Csipke és csokoládé: séta 20. századi asszonysorsok nyomában a budai Várban

289

A Budavári Palotanegyed története férfiaktól hangos: mintha kizárólag csak uralkodókról, államférfiakról, hadvezérekről, katonákról és építészekről szólna. A Budai Várséták legújabb programjában azonban a budavári nőké a főszerep!

Sétánk főhősei – egytől egyig hölgyek – a 20. század viharai között éltek és a régi vagy az új társadalmi elithez tartoztak.

Volt, aki nagy horderejű történelmi események következtében lett a Budavári Királyi Palota lakója. Akadt olyan, aki ide született, pedig se uralkodó, se főhercegnő, de még arisztokrata sem volt. Többen a palota tőszomszédságában rendezték be otthonukat: volt, aki fényűző bálok szervezésében, rászorulók segítésében éppúgy jeleskedett, akár egy medve leterítésében. Volt, aki attól sem riadt vissza, hogy a második világháború árnyékában titkos rádióállomáson fejtsen kódokat.

És vajon ki volt az a kivételes tehetségű, lélegzetelállító szépségű színésznő, aki sajtóbirodalmat örökölt? Kié lehetett az a luxuspalota, ahol a világ egyik leghíresebb divatdiktátora is tiszteletét tette? Ki fogyaszthatta el reggelijét a Mátyás-templomban? Ki volt az a tejben-vajban fürösztött baronesz, aki nem volt rest fakanalat és habverőt ragadni, hogy kitanulja a „legédesebb foglalkozás” csínját-bínját? A Budavári Palotától a Várnegyed központja felé vezető sétánk során arra is fény derül, hogy a társasági élet porondján és a képes újságok lapjain tündöklő budavári asszonyok miként viselték a rájuk mért sorscsapásokat, hisz mindannyian akaratuk ellenére távoztak a Várhegyről... Programunk végén pedig egy mennyei sütemény eddig sehol nem közölt receptjével kedveskedünk vendégeinknek. Hogy miért? A sétán ez is kiderül!

A séták időpontjai:  2024. március 9., 16., 24., 30. és április 6., 13., 20., 27.

További részletek itt >> 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details
Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

Szegedi Borfesztivál - Szeged Napja Ünnepségsorozat, 2024. május 16-26.

More details
Soproni Sörnapok, 2024. május 12-19.

Soproni Sörnapok, 2024. május 12-19.

More details
Emlékhelyek Napja az Egri Várban, 2024. május 11.

Emlékhelyek Napja az Egri Várban, 2024. május 11.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details