2024. május 9., csütörtök - Gergely

Eseményfigyelő

Ismét ellepik Esztergomot a járműcsodák, vélhetően több ezren keresik fel az Akkor és Most Jármű Expo-t. A régmúlt idők különlegességei mellett a Suzuki szakmai- és

A Komáromi Napok a két Komárom (Észak- és Dél-Komárom) közös ünneplése. Az ingyenes rendezvénysorozat térségünk legnagyobb, legszínesebb programot kínáló, magas színvonalú produkciókat felvonultató szezonnyitó fesztiválja.

2024-ben a hetedik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház április 23. és 27. között. A Miskolci Balett idén ismét neves koreográfusok,

2024-ben is megrendezik a Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivált, május 2-5-ig, Határon innen és túl számos gazda, sajtmester, családi gazdaság számára kínál ez a jeles,

Egész Villányban program-program hátán várja a borozni vágyókat 2024. május 3.-5. között a BorZsongás Fesztiválon: zene, gyereksarok, dűlőtúrák, borkóstolók, pinceséták és még sok más!

A VII. Kézműves-Sör-Majálisra Kőszegen kerül sor 2024. április 30. és május 1. között a város főterén. A sörök mellett természetesen a hagyományőrzés is nagy szerepet kap,

Tihany egyik legnépszerűbb tavaszi vendégváró programja a Kecskeköröm Ünnep. A hagyományőrző esemény a tihanyi visszhanghoz és a kecskeköröm legendájához kapcsolódik. A hagyományőrzés mellett a gasztronómia

Hagyományok, kulturális, gasztronómiai és természeti értékek a Velencei-tó fesztiválján, Agárdon! Várunk az idén 16. alkalommal megrendezendő Velencei-tavi Hal-, Vad, Bor- és Pálinkafesztiválra, melyet Agárd városközpontjában

2024. május 3-án ismét zenétől lesz hangos Cegléd belvárosa, jön a XIII. Ceglédi Utcazene Fesztivál! A rendezvényre amatőr énekesek, zenészek, zenekarok érkeznek majd. 

A Tabán a Gellért-hegy és a Várhegy között minden évben a Tabán Fesztivál otthona. 2024. május 1-énújra, mindenkit várunk a tabáni dombokra! A

7. oldal / 1573

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details