2024. május 6., hétfő - Ivett

Hírek, elemzések

Építsük be a cégbe az MI-t, 2024. március 13.

443

Közel 30 ország 145 alkotása csap össze Budapesten a legjobb, mesterséges intelligencia segítségével készített rövidfilm címért. Magyarországon elsőként szervezett nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt a The AI Film Festival (AIFF). A 145 beérkezett pályamunkákból rangos zsűri választotta ki a legjobb alkotásokat, amelyeket március 3-án a budapesti Bem Moziban tekinthetnek meg az érdeklődők. A vetítésen és a díjátadón való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

Magyarország első nemzetközi AI Filmfesztiválján, a The AI Film Festival (AIFF) eseményen tekinthetik meg a mesterséges intelligenciára és filmművészetre nyitott érdeklődők a szakmai zsűri által a 145 nevezésből kiválasztott legjobb rövidfilmeket. A március 3-i, Bem Moziba szervezett rendezvény ünnepélyes díjátadóval zárul.

Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip, vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.

„Az AI térnyerése rámutatott arra, hogy új értelmezésben kell kezelnünk a mesterséges intelligencia segítségével gyártott tartalmakat. Magyarország mindig is úttörő volt a filmiparban, így nem véletlen, hogy pont nekünk jutott eszünkbe egy új típusú, AI fókuszú filmfesztivál létrehozása. A beérkezett versenymunkák rendkívül sokszínűek: az ausztrál furcsa szőrős lények funk videoklipjétől az elgondolkodtató francia környezetvédelmi filmen át egészen a költői vagy éppen elképesztően vicces magyar kísérleti alkotásokig rengeteg stílussal és vizuális kultúrával találkozhatnak majd a nézők" – mondta el Sallai Ervin, a The AI Film Festival alapítója és főszervezője.

A kiválasztási folyamat során több mint hétórányi versenyfilmet nézett végig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatóiból, reklámszakemberekből és a Bujtor István Moziklub tagjaiból álló előzsűri. A shortlistre került alkotások közül a magyarországi AI közösség alapítói, valamint filmes és design szakemberek választották ki a győztes rövidfilmeket. A szakmai zsűri tagja volt többek között Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező, Glaser Katalin animációs rendező, Bakk Ágnes, a MOME Interakció és Immerzió Hub vezetője, és Pártfalusi Attila, a MOME Media Design BA szakvezetője is.

A filmfesztivál győztes alkotásait március 3-án, egy díjátadóval egybekötött vetítésen tekinthetik meg az érdeklődők a Bem Moziban. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amit a cooltix.hu felületén tehetnek meg az érdeklődők, amennyiben kiváltanak egy 0 Ft értékű mozijegyet a fesztivál egy-egy vetítési blokkjára.

A díjátadót követően a szervezők egy filmes beszélgetésre várják az érdeklődőket a MANYI – Kulturális Műhelyben Deák Kristóf rendezővel, Miki357 reklám és videoklip rendezővel, Juszt Balázs rendezővel, Szabó Simon színésszel, és Falcao (LavaLava) reklámszövegíróval.

Az eseményről bővebb információ itt található.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Kisvasutak napja: felejthetetlen utazás kicsinek és nagyoknak

Kisvasutak napja: felejthetetlen utazás kicsinek és nagyoknak

More details
Új képzőművészeti kiállítás több mint 80, ritkán látható Munkácsy-festménnyel

Új képzőművészeti kiállítás több mint 80, ritkán látható Munkácsy-festménnyel

More details
Itt az első Debrecen Art Week, 2024. május 9. és 12.

Itt az első Debrecen Art Week, 2024. május 9. és 12.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2024. május 24-25.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2024. május 24-25.

More details
Virágzó kert: anyák napi séta az ELTE Füvészkertben, 2024. május 5.

Virágzó kert: anyák napi séta az ELTE Füvészkertben, 2024. május 5.

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2024. április 29. - május 12.

Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2024. április 29. - május 12.

More details