2024. május 10., péntek - Ármin

Archívum

Farsangi és télbúcsúztató programok országszerte 2024-ben

2024-01-17 2503

A farsang időszakát, mely több hetet is felölel, a vidám és színes ünneplés és a lakomák jellemzik. A farsang hivatalosan vízkeresztkor kezdődik és hamvazószerdán ér véget, amikor kezdetét veszi a nagyböjt. 2024-ben a farsangi időszak  február 14-ig tart.

Magyarországon a farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, és számos idegen nép hatása érvényesült bennük. A városi polgárság elsősorban a német hagyományokat vette át – erre utal az elnevezés is az olasz carneval helyett -, míg az arisztokrácia körében az itáliai és francia szokások terjedtek inkább el. De fellelhetők pogány germán vagy éppen ókori görög, római motívumok is.

A farsangot a mulatozás, lakomák, vidámság, életöröm, szórakozás, bolondozás, tánc, bálok jellemzik, azaz az önfeledt ünneplés a húsvéti böjt előtt. Farsanghoz kötődik egyik legérdekesebb népszokásunk, a mohácsi busójárás is.

csodalatosmagyarorszag.hu idén is készített egy nagyszerű összeállítást Magyarország településeinek 2024-es farsangi programjairól (az események időrendi sorrendben szerepelnek).

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details