2024. május 10., péntek - Ármin

Archívum

Rejtélyes zene a Hold túloldalán

2016-02-22 961

fold a holdrolMég 2008-ban tette elérhetővé a NASA az Apollo-küldetések rádióforgalmazásáról készült leiratokat, és nagyjából azóta próbálnak kutatók választ találni arra, hogy vajon mi volt az a furcsa zene, amit az Apollo–10 űrhajósai hallottak, amíg megkerülték a Holdat. Az index.hu cikkében a rejtélyes esetnek igyekezett utána járni, amit ezúton ajánlunk olvasóink figyelmébe.

Egy amerikai tévéműsor, a Science Channelen futó NASA'S Unexplained Files (A NASA megmagyarázatlan esetei) című műsor szerint az utolsó olyan Apollo-küldetés során, melyben tervezetten nem szálltak le a Holdra (a 11 volt az első sikeres leszállás, a 13-asnál meg szerettek volna leszállni, csak végül nem került rá sor) az űrhajóban ülő három űrhajós, Eugene Cernan, John Young és Thomas Stafford többször is megemlíti, hogy furcsa, fütyülésre hasonlító, földön túli hangokat, vagy inkább zenét hallottak, és a beszélgetés jegyzőkönyvében látszik, hogy maguk sem tudják, hogy közöljék ezt a földi irányítással, mikor visszatér a rádiókapcsolat.

"Senki nem fogja nekünk elhinni" hangzik el az űrhajóban kétszer is, amikor a parancsnoki modul pilótája és a leszállóegységet vezető űrhajósok beszélgetnek a küldetés során. Nem csoda, hogy nem nagyon szeretnének hivatalosan beszélni arról, hogy idegen eredetű zenét hallanak: elég szigorú feltételekkel lehetett valaki űrhajós, az elmebaj és a hallucináció például erősen ellenjavalt volt a jelentkezőknél.

A Science Channel által megkérdezett szakértők szerint valószínűleg nem E.T. haverjai toltak az űrhajósoknak valami idegen rockot, hanem a két modul közti kommunikációt biztosító, VHF frekvencián működő rádió-adóvevők gerjedtek össze, és ez hozta elő a furcsa hangokat. Nem ez az egyetlen eset, amikor zenére nagyon hasonlító hangokat fognak az űrkutatók: a Szaturnusz légkörébe csapódó töltött részecskék zavarták meg a Cassini adását annyira, hogy a fogott adatok akár zeneként is értelmezhetők voltak.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható >>

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details