2024. május 8., szerda - Mihály

Esemény

Tavasszal a világzene meghatározó képviselői varázsolnak egzotikus hangulatot a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, míg a nyári fesztiválszezon kapuit a Hey, June! sorozat nyitja meg. Júniusban a legígéretesebb hazai tehetségek koncertjei mellett egy legendás magyar zenekar áll újra össze a Müpa színpadán.

Dubajban nemrég adták át a One Za'abeel ikerfelhőkarcolókat, rajta a világ leghosszabb, pontosan 120 méter hosszú végtelenített medencéjével.

A Forbes Travel Guide (FTG) nyilvánosságra hozta a legutóbbi minősítéseinek eredményét, melyen több budapesti szálloda is négy- vagy akár ötcsillagos besorolást kapott.

A denkmal, az európai műemlékvédelmi, restaurálási és város- falu rehabilitációval foglalkozó szakkiállítás 1994. évi premierje óta sikertörténet nemcsak a Leipziger Messe portfoliójában, de minden résztvevője számára is.

Hatalmas felháborodást váltott ki annak a fiatal lánynak az esete, akit három, ukrán származású férfi zaklatott a kerepesi HÉV-en, majd a segítségére siető édesapját őrizetbe vették, amiért megvágta az egyik támadót. A biztonsági szakértő szerint a lány jól tette, hogy segítséget hívott, ám arra is felhívta a figyelmet, mi a helyes cselekvési sorrend ilyen helyzetekben.

A világ egyik vezető szállodalánc vállalata, az IHG Hotels & Resorts a HOTCO konferencián jelentette be, hogy Budapesten nyitja meg első európai Holiday Inn & Suits szállodáját. A szálloda várhatóan 2026 második felében nyitja meg kapuit a magyar fővárosban.

Az alumínium homlokzatok jelentős előnyöket kínálnak a modern építészet terén, és kétségkívül érdemes megfontolni az alkalmazásukat. Az ilyen homlokzati rendszerek sokféle épületnél alkalmazhatók: bankok, hotelek, irodaházak vagy sportcsarnokok esetében kimondottan optimális megoldásnak számítanak.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

Ikarus Találkozó, 2024. május 11.

More details
Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

Deszka Fesztivál, 2024. május 9-18.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Városalapítók napja és rétesfesztivál, 2024. május 10-12.

Városalapítók napja és rétesfesztivál, 2024. május 10-12.

More details