2024. május 9., csütörtök - Gergely

Esemény

Csehország gazdasági teljesítménye az elmúlt évben 0,4 százalékkal csökkent. Az elemzők szerint a visszaesés mindenekelőtt a lakossági fogyasztások visszafogására vezethető vissza. A 2023-as év egészét tekintve a pénzügyminisztérium 0,5 %-os visszaeséssel számolt. Ezzel ellentétben a külpiaci kereslet kedvező hatást mutat, így a 2024-es évre a bruttó hazai termék 1,9 százalékos növekedését jelzik előre.

Mit hoz a 2024. év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra is sikereket produkálniuk?

Ismét teltházzal, a Millenárison dübörgött az ötödik Forbes Power Women’s Summit, ahol Moira Forbes, a magazin alapítójának unokája köszöntötte a vendégeket. Az érdeklődök olyan nők személyes történeteiből inspirálódhattak a nap során, mint Epres Panni, Karikó Katalin vagy Tenki Réka.

Pedagógusok ezrei éltek már a díjmentes nyelvtanulás lehetőségével. A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

Az évente megrendezésre kerülő SÜFFA a húságazat szereplői számára kiváló találka hely.A hazai német szakemberek közvetlen eszmecserét folytatnak a környező országokbólérkező, húsfeldolgozással,- hentesárúval,- húsipari termékek előállításával, forgalmazásával foglalkozó kis,- és közepes vállalkozásokkal, kézműves ,,hús-szabóságokkal”,  hentesboltok képviselőivel.

Két vásárcsarnokban kínálják a kiállítók termékeiket és szolgáltatásaikat: nyers,- és  félkésztermékek, húsfeldolgozó és konyhatechnikai gépek,-berendezések, élelmiszerek és italok, élelmiszerbiztonság és higiénia, bolti berendezések, értékesítés ösztönzés,- és  reklám, szolgáltatások.

Magas színvonalú kísérőprogramok és látványos versenyek, un. SÜFFA-specialitások  fűszerezik a vásár három napját, mint pl. BBQ-aréna, henteslányok-napja, erdő-mező vadjainak élelmiszerbiztonsági útja a terített asztalig, tenyésztőtelep és vágóhíd egy helyen – a stresszmentes hús előállításának kulcsa, energiahatékonyság – a jövő befektetése. Vagy a SÜFFA helyszíni versenyek közül a Ki készíti a legjobb kolbászt? megmérettetés.  

Információ:

Interpress Kiállítások & Interpress Travel
a Messe Stuttgart magyarországi képviselete
Seifert Ibolya
1097 Budapest, Illatos út 7/A.
Tel.: 302-7525, vagy 30/932-1657
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ha valakinek hirtelen nagyobb összegre van szüksége, akkor érdemes szétnéznie a lakásban, mielőtt a bankba rohanna hitelért. A fenntarthatóság jegyében ma már szinte azonnal készpénzzé tehetjük a nem használt eszközeinket, amivel nemcsak a családi kasszának teszünk jót, hanem a környezetnek is. Egy-egy fiókban vagy szekrényben lapuló mobiltelefon, laptop, tablet, esetleg fényképezőgép ára a több százezer forintot is elérheti ugyanis még használtan is.

Pénteken hivatalosan is átadták a Galamb József Veteránjármű Kiállító Központot. Pénteken hivatalosan is átadták a Galamb József Veteránjármű Kiállító Központot Makón abban a felújított, átalakított épületben, amelyben egy évszázaddal ezelőtt az ország első Ford-lerakatát működtették a világhírű konstruktőr itthon maradt fivérei – írja a delmagyar.hu.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details