2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Gulyás Gergely miniszter tegnapi sajtótájékoztatója azt sugallta, hogy a magyarországi moziknak be kell zárniuk a kihirdetett veszélyhelyzet miatt, hiszen tilos lett olyan rendezvényeket tartani zárt térben, amelyek túllépik létszámban a 100 főt. A bejelentés után még nem volt egyértelmű, hogyan fognak erre reagálni az üzemeltetők.
A Miniversum minden nap 10-től 18 óráig változatlanul nyitva tart, de – hasonlóan több nyugat-európai kiállításhoz – a kormány döntésével összhangban azonnali intézkedésként a kiállításon résztvevők egyidejű létszámát szigorúan 100 FŐBEN KORLÁTOZTUK. Amennyiben erre hatósági kérés érkezik, egy esetleges előrehozott bezárásról a weboldalon és Facebook oldalon is hírt adunk.
Színes programokkal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt a tervek szerint az április 4-én nyitó Kerekerdő Élményparkban. A nyitóünnepség keretében felavatják az élménypark új attrakcióját, a szellemkastélyt.
Ritkaságok, sikerkönyvek, csemegék! Raktárvásár online, az Alexandra.hu webáruházban!
Már csak kevesebb, mint két hónap van hátra a 2020-as matematika érettségi időpontjáig. A felkészülés nagyon sok diák számára szörnyű kínlódást jelent, sokan pedig csak most kezdenek majd hozzá a 4 éves anyag átismételéséhez. De vajon valóban jó úton járnak-e akkor, ha átrágják magukat a teljes tananyagon?
A brnói AMPER szakvásárt - amely eredetileg március 17-20. között lett volna megrendezve – a kialakult egészségügyi helyzetre való tekintettel elhalasztják.
A vírusok, baktériumok ellen a leghatásosabb védekezés az immunerősítés. A megbetegedések ellen leginkább megelőzéssel tudunk harcolni. Ilyen a megfelelő, vitaminban és rostban gazdag táplálkozás, az otthoni alapvető takarítási rutin és a rendszeres kézmosás.
|
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
2024. május 16-26. között huszonnyolcadik alkalommal rendezik…
2024. május 17-20. között rendezik meg Székesfehérváron…
Globális repülőgépipari és úrhajózási szakmai kiállítás Berlinben…
2024. május 17-20. között huszonkettedik alkalommal rendezik…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…