2024. május 8., szerda - Mihály

Archívum

Magyar Marketing Fesztivál, 2017. január 26.

2016-12-15 1837

marketingfesztivalA tavaly 1200 résztvevővel megrendezett, telt házas konferencia a szervezők szerint minden eddiginél erősebb szakmai programmal és „show”-val érkezik immár 4. alkalommal. Az esemény célja a 2017-es év üzleti- és marketing trendjeinek bemutatása, a hazai kkv-üzleti év megnyitása marketing- és kommunikációs szakemberek, cégvezetők és marketing döntéshozók részvételével.

A rendezvényen 15 előadó – az adott szakterület jeles vagy éppen piacvezető képviselője – beszél az előttünk álló évre javasolt marketingeszközökről, -módszerekről, -megoldásokról.

 „A feldolgozott témákat a tavalyi évekhez hasonlóan most is hosszas piackutatás előzte meg annak érdekében, hogy a cégvezetők, döntéshozók és szakmabeliek azt kapják, ami valóban érdekli őket, amit leginkább fejleszteni szeretnének saját cégükben” – fogalmazott Miklovicz Norbert, a marketing esemény főszervezője, a Marketing112 kkv-marketingszakértője.

A tavalyi több mint 40 standos szakkiállítás után újra, jobbnál jobb kivitelezők várják a látogatókat, és ismét lesz üzleti kapcsolatépítő (networking) rendezvény, ahol szakértői segítséggel gyors, moderált üzleti kapcsolatépítésre, kapcsolati tőke megosztására van lehetőség.

Idén is lesz újdonság: a „Milliárdosok klubja”, amely egy kerekasztal-beszélgetés, ahol milliárdos forgalmú, "kicsiből naggyá váló", hiteles, családi cégek vezetői inspirálják tapasztalataikkal a hallgatóságot.

A konferencián idén is kiosztják a Magyar Marketing Fesztivál Díjat annak a szakmai szakértőnek és társaságnak, akik előző évi munkásságukkal nagy hatással voltak a kkv-piac fejlődésére.

Időpont: 2017. január 26.
Helyszín: Budapest Lurdy Ház
Információ: www.marketingfesztival.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

Dívák és ikonok - Új időszaki kiállítás a Zene Házában

More details
Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

Artmozik éjszakája, 2024. május 17.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, 2024. május 23-25.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivált, 2024. május 23-25.

More details
Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

Minden, amit a 45. Tour de Hongrie-ról tudni érdemes - 2024. május 8-12.

More details
Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

More details
Skyview Airshow, 2024. május 12.

Skyview Airshow, 2024. május 12.

More details
Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

Tacskós Közösség Országos Találkozó, 2024. május 12.

More details
Képregény fesztivál, 2024. május 12.

Képregény fesztivál, 2024. május 12.

More details
Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

Cenki Családi Piknik, 2024. május 11.

More details