2024. május 10., péntek - Ármin

Archívum

BaGaTech Nemzetközi Sütőipari, Cukrászati és Gasztrotechnikai Szakkiállítás, 2016. március 10-12.

2016-01-21 2079

bagatechA BaGaTech Nemzetközi Sütőipari, Cukrászati és Gasztrotechnikai Szakkiállítást 2014-ben a piaci szereplők azon igénye alapján hoztuk létre, hogy olyan megújuló és Magyarországon eddig még egyedülálló rendezvényre van szükség, amely a pékszakmában és cukrászatban dolgozók mellett, a vendéglátóipar szakembereinek is szól.

Rendezvényünket továvvra is a Magyar Pékszövetség, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség támogatásával és együttműködésében szervezzük, amely garancia a szakmai látogatói kör széles és hatékony elérésére valamint színvonalas bemutatók, programok megvalósítására. 2014-ben a kiállítást közel 6.000 regisztrált szakmai látogató kereste fel.

Kiállítóink számára olyan kedvező ár-érték arányú megjelenést kínálunk, amely lehetővé teszi, hogy a piaci szereplők minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényen és az ágazatok egészét reprezentálják.

Helyszínként korszerű és jól megközelíthető kiállítási csarnok – ingyenes parkolással – várja a kiállítókat és látogatókat.

Időpont: 2016. március 10-12.
Helyszín: SYMA Rendezvényközpont
Információ:
http://www.bagatech.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Májusi BETA aranyat ér!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

HY-FCELL, Stuttgart, 2024. október 8-9.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

Családi Repülőnap Szombathelyen, 2024. május 11-12.

More details
33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

33. Floralia - Római tavaszünnep Aquincumban, 2024. május 10-12.

More details
Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

Budai Palacsinta Piknik, 2024. május 10-12.

More details
Köszönjük Tóalmás!

Köszönjük Tóalmás!

More details
eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

eÁFA! Kisvállalatoknak már megéri! 2024. június 6.

More details
Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

Kortárs Művészeti Fesztivál, 2024. május 17-19.

More details
Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

Balatoni Hal- és Borünnep, 2024. május 17-20.

More details