2024. április 19., péntek - Emma

III. Bakony Expo, 2016. november 4-6.

2016-10-14 785

bakonyexpoIdén harmadik alkalommal november 4-6. között várja látogatóit a Bakony Expo, a bakonyi ízek vására. A három napos rendezvénynek idén is a Veszprém Aréna ad otthont. November 4-én, pénteken 10-19 óra között, november 5-én, szombaton 9-19 óra között, november 6-án, vasárnap pedig 9-18 óra között helyi termelők, vásározók és kézművesek kínálják portékáikat.

A Bakony Expo rendezvényein megismerkedhetünk a tájegységre jellemző gasztronómiai és népi kulturális hagyományokkal, míg szórakoztató színpadi produkciók és a helyi konyhával kapcsolatos témák is terítékre kerülnek.

A vásár során Veszprém megyei és helyi őstermelők kínálják termékeiket, a látogatók mesterségeket és szerszámokat ismerhetnek meg interaktív, szórakoztató módon. Az Expo kínálatából természetesen nem hiányozhat kiemelt nemzeti értékeink és hungarikumaink megismertetése, bemutatása sem.

A környékre jellemző ízvilág, értékes receptek, konyhai praktikák és kulináris finomságok a helyszínen kipróbálásra kerülnek, a színes kulturális és gyermekprogramok forgatagában bekukkanthatunk például Nagymama portájába.

A rendezvény céljai közt szerepel a Bakony vidék kulturális örökségének ápolása és továbbadása a programok sokszínűségén keresztül, az érdeklődőket néptáncbemutatók és népzenei koncertek szórakoztatják. A programok minden korosztályt megszólítanak, bemutatják és közelebb hozzák a térség egyedülálló gasztronómiai és kulturális hagyományait, nemcsak a környéken élők, hanem mindenki számára.

Időpont: 2016. november 4-6.
Helyszín: Veszprém Aréna
Információ: http://bakonyexpo.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details