Nyomtatás

Kerekrépa főzőverseny, 2017. január 21.

2017-01-18 1067

fozoverseny kerekrepaHa január, akkor répafőző fesztivál Miklósfán. Idén már 17. alkalommal tartják meg a városrész nevezetességéről, a kerekrépáról szóló gasztronómiai rendezvényt. A szervező Miklósfai Városszépítő és Közművelődési Egyesület több változást is bevezet a mostani fesztiválon. Az eredményhirdetés például a répavacsora előtt lesz. 

Köteles Józsefné, az egyesület elnöke azt is elmondta: "A legfontosabb változás az lesz, hogy két évig ingyenes volt a rendezvény, ettől az évtől viszont 1000 forint belépőt szándékozunk kérni az ide látogatóktól. Ez tartalmaz egy tál húsos-babos-paradicsomos répaételt, amit ki fogunk osztani. De természetesen, akik neveznek a versenyre, két darab ingyen belépőt kapnak.” Tavaly óta három kategóriában lehet indulni a versenyen: a hagyományos étel mellett a répából készült ételkülönlegességeket, valamint a répás réteseket, édességeket külön minősíti majd az öttagú zsűri. „Mindenkit szeretettel várunk.

A környező települések versenyzőit, és a helybeli versenyzőket is kimondottan szeretnénk, ha egyre többen jönnének, és megmérettetnék magukat” - hangsúlyozta Németh Sándor általános alelnök. A szervezők szeretnék, hogy minél több helyi is megmutassa az eredeti, hagyományos savanyítással készült répás ételét. Az egész napos fesztivál 2017. január 21-én szombaton lesz, de a hagyományos öregfiúk futballmérkőzés idén elmarad.

Időpont: 2017. január 21.
Helyszín:
Mindenki Háza – Miklósfa
Információ: http://tourinformnagykanizsa.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek