2024. március 29., péntek - Auguszta

Víz Világnapja a Lukács fürdőben

2019-03-21 544

vizvilagnapjaMárcius 22-én, a Víz Világnapja alkalmából pezsdítő programok széles választéka várja korosztálytól függetlenül a vendégeket Budapest történelmi fürdőiben. A programok központja idén a történelmi hagyományokkal rendelkező Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda.

A víz éltető elemünk. A víz életünk alapvető meghatározója. Számunkra, magyarok számára pedig különleges jelentőséggel bír, hiszen kevés olyan hely van a világon, ahol a mélyből feltörő gyógyhatású vizek ekkora gazdagságban vannak jelen. A Víz Világnapja ráirányítja a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Csak Budapest területén 118 fúrt kút, illetve természetes forrás található. A víz szeretetét Budapest fürdőiben is megünneplik.

A programok központja a Magyar Termék Nagydíjas Szt. Lukács Gyógyfürdő. Idén is hangsúlyos szerepet kap az egészség és a szépség:12 és 19.30 óra között a Big Ben Teaház, a Borza Szappan Manufaktúra, a Dinax, az Omorovicza és a Súlyfelejtő Klub kiváló szakértői gondoskodnak a minőségről. Kóstolókkal, kedvezményekkel és tanácsadással várják a vendégeket.

A jeles nap alkalmából a látogatók megismerkedhetnek a fürdő kulisszatitkaival. Két alkalommal látványos szinkronúszás produkcióban gyönyörködhetünk, amelyben Masters világbajnokok mutatják be tudásuk legjavát, akik még a tűztől sem riadnak vissza. 17 órától Carl Oh és Mr Fiel a Víz Világnapja alkalmából is megcsillogtatják zenerajongásukat és víz inspirálta jazz-world-afro-zöldfoki-szigeteki-dub muzsikáikkal fokozzák a hangulatot a fürdőben.

Ezen a napon a Lukács fürdőben 20% kedvezménnyel vásárolhatók meg a Budapest Spas kozmetikai termékek is, amelyek minősített gyógyvizet és gyógynövénykivonatot tartalmaznak.

A hagyományokhoz híven a Széchenyi, Gellért és Lukács fürdőkben idén is ingyenes vezetésekkel fogadják az érdeklődőket, akik részt vehetnek a látogatás utáni helyszíni „Víz-kvíz” játékban. A helyesen válaszolók fürdőbelépőket nyerhetnek. A fürdőkben a vezetett séták regisztrációhoz kötöttek.

Részletes információk: www.budapestgyogyfurdoi.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details