2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Megújul az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték

2017-08-01 1236

tuzijatekIdén megújítják az augusztus 20 -i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Kara Ákos kiemelte: az utóbbi évek leglátványosabb tűzijátékára készülnek.

Az államalapítás ünnepe az egyik legfontosabb nemzeti ünnep - emelte ki az államtitkár, hozzátéve: ez mozgatja meg leginkább az embereket Magyarországon, a külhoni magyarság körében, és számos turista is érdeklődik a rendezvények iránt.

Ennek megfelelően számos újítással, színvonalas programokkal készülnek a nemzeti ünnepre - mondta. A programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót.

Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása. Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi körmenet, a budai Várban pedig megtartják a mesterségek ünnepét - fejtette ki az államtitkár, hozzátéve: a részletekről augusztus 10-én az Országházban tartanak majd sajtótájékoztatót.

Az államtitkár kitért arra is, kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra is. Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért idén is az operatív törzs lesz a felelős.

Kara Ákos bejelentette, hogy a szakemberekkel is egyeztetve idén a Lánchíd és a Margit híd közötti Duna szakaszra helyezik át a tűzijátékot. Ezen a szakaszon lehetőség van több új látványelem bemutatására, és a Parlament épülete is kiemelt szerepet kap - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: az államalapítás ünnepének rendezvényeiért felelős Hungarofest Nonprofit Kft. által lefolytatott közbeszerzési eljáráson a NUVU Kft. lett a nyertes.   A cég - amely a vizes világbajnokság megnyitó tűzijátékát is szervezte - nettó 175 millió 600 ezer forintból valósítja meg az augusztus 20-i tűzijátékot.

Ilyen volt a tavalyi tüzijáték:

Leskovics Éva, a NUVU Kft. képviselője, vezető pirotechnikus elmondta: a Dunán idén három nagyobb és tizennégy kisebb kilövési pont lesz, ezt támogatja a Lánchídról indított 29 kilövés.

A szakember kiemelte: a Lánchíd és a Margit híd közötti szakasz mind a látvány, mind a biztonság szempontjából kielégítő.

A NUVU Kft. képviselője elmondta: a félórás tűzijátékot az ipar legmodernebb programjával tervezik meg. A rakéták európai uniós közbeszerzésűek és gyártmányúak. Szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A sajtótájékoztatón közölték: minden eddiginél több látogatót várnak az ünnepi programokra. Az ünnepi rendezvényeket idén először az NFM szervezi.

(forrás: MTI)
 
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details