2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Picasso - Alakváltozások, 2016. július 31-ig

2016-04-22 1501

picassoA 20. század egyik legnagyobb hatású művészének szentelt Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című tárlat, amelyet a párizsi Musée national Picasso-Paris-val együttműködésben szervez a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, 2016. április 22-én nyílt meg Budapesten. A július 31-ig látható kiállításon a művész száz műve tekinthető meg.

Ez Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon. A száz műalkotást, festményeket, valamint szobrokat és grafikákat bemutató kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma - az emberi alak megformálásának folyamatos változása - köré szerveződik.

A kiállított művek többsége a világlegjelentősebb, a művész ötezer alkotását őrző párizsi Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett. A gyűjteményben, amelyet a művész örökösei adományoztak a francia államnak, Picasso minden alkotói korszakából találhatók művek, valamint 200 000 dokumentum - levelek, folyóiratok, fényképek - Picasso magánarchívumából.

A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő kötetlen utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. A központi téma a figurális ábrázolásfestői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben, amelynek minden korszakában központi szerepet játszott az ember, legyen szó a nőről,az érző és szenvedélyes emberről, a gondolkodóról, a művészről, a társadalmi-politikai szereplőről vagy a sztárok világának tagjáról. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatásra kerülő alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.

A tárlat hét fontosabb szekcióra tagolódik. Az első egység Picasso korai korszakát, az 1906-ig tartó első tíz év munkásságát mutatja be. A tárlaton elsőként kiállított mű a realisztikus stílusú Mezítlábas lányka (1895), amelyet Picasso tizennégy évesen festett. Poétikus képek, moralizáló jelenetek, a kék korszak melankóliája és költők, művészek portréi jellemzik ezt a periódust. Ezt követik a teljesen új és forradalmi kubista korszak képei. Az 1907 és 1916 közötti évek munkásságát a Formák lebontása és kubista újraépítése cím alatt mutatjuk be, itt láthatók a művésznek az egyik kiemelkedő művéhez, az Avignoni kisasszonyokhoz festett tanulmányai is, valamint a kiállítás egyik legértékesebb kölcsönzése, a moszkvai Puskin Múzeumból érkezett Ambroise Vollard-portré. 1917 után - ahogy a következő, A klasszikus vonalvezetés újrafeltalálása című szekciónkban látjuk - Picasso festészetében újra megjelenik a klasszikusan egyszerű vonal, a szépen modellált test, a világos rajz és az aktok, táncosok, a balett világa. Az 1925 és 1936 közötti éveket a Szürrealista átváltozások cím alatt mutatjuk be. Ez a korszak az európai szürrealizmus megszületésének időszaka. Picasso művészetében is új témák, új formák jelennek meg, köztük az egyszerre ember és szörny Minótaurosz. A Háborús alakok című kiállítási egységben az 1937 és 1945 közötti, elsősorban a háború hatására született alkotások kaptak helyet. A háború utáni években Picasso ismét a primitív művészet táján indul felfedezőutakra. Már régóta keresi az egyszerű, őseredeti formát. Régebben azért érdeklődött a távol-keleti művészetek iránt, mert úgy gondolta, hogy közelebb vannak a művészet ősforrásához. Az ebbe gondolatkörbe illeszkedő munkáit a Vissza a kezdetekhez című szekcióban állítjuk ki. A kiállítás utolsó egysége Picasso nagy témáját, A művész és modellje témát járja körül. Az 1954-től haláláig készült alkotásokon régi mesterek műveit idézi meg, s természetesen az örök témát, férfi és nő kapcsolatát.

A bemutatott száz mű nagy része - 74 alkotás - a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezik. De szerepelnek alkotások a világ több nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható lesz még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból.

A kiállítást kísérő - magyarul és angolul megjelenő - katalógusban kiváló francia és magyar szaktekintélyek tanulmányai különböző megközelítésben dolgozzák fel Picasso alkotómódszerét. A kiadvány a teljes bemutatott anyagot tartalmazza, valamint azokat a párizsi múzeum archívumában őrzött magyar vonatkozású dokumentumokat is, amelyek először kerülnek nyilvánosság elé.

A kiállítás kurátora: Emilie Bouvard, a Musée national Picasso-Paris művészettörténésze, társkurátora: Tóth Ferenc, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze

PICASSO
Alakváltozások 1895-1972
2016. április 22. - július 31.
Magyar Nemzeti Galéria,  Budavári Palota, A épület

Együttműködő partner: Musée Picasso Paris

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details