2016. május 27., péntek - Hella

Féláras országos fürdőnap lesz február végén

furdoA szökőév tiszteletére február 29-én kedvezményes belépőkkel, sőt, sok helyen félárú masszázsokkal és szaunaszeánszokkal ünnepelnek a hazai fürdők. Összegyűjtöttük, miért, hol és milyen kedvezmények várhatók. A "Szökjön ki egy fürdőbe" felhívás teljesen új akciója a Magyar Fürdőszövetségnek.

Célja, hogy az ország számos pontján megtalálható fürdőhelyek egyikére invitáljon bennünket, hiszen, ha már kaptunk idén plusz egy napot ajándékba, akkor miért ne tölthetnénk el azt csodálatosan: egy kellemes fürdőben, szaunázva, lazítva és csak várva a tavaszt. Tehát abszolút megéri kicsit tovább böngészni, mert elmondjuk, pontosan mely fürdőkben lehet beváltani ezt a nagylelkű kedvezményt, és milyen egyéb szolgáltatásokra.

2016. február 29-én tehát 50%-os akciókkal várják a lazítani, kikapcsolódni vágyó vendégeket a résztvevő fürdők, melyek a következők lesznek:

  1. Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő | Szeged 12.00-20.00 óráig minden fürdőbelépő árából 50% kedvezményt biztosítanak.
  2. Aquaworld | Budapest 50% kedvezmény az egész napos, esti és az időkorlátos belépőjegy árából.
  3. Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidő Központ 50% kedvezmény a szauna belépőre.
  4. Galerius Élményfürdő és Wellness Központ |Siófok Az egész napos belépőjegy az élményfürdőbe és a szauna világba 3600 Ft helyett 1800 Ft
  5. Bogácsi Termálfürdő  Felnőtt belépőre, az ifjúsági jegyre és a nyugdíjas jegyre 50% kedvezményt
  6. Csongrád Városi Gyógyfürdő és Uszoda Belépők árából 50% kedvezmény (a belépő ára tartalmazza a szaunavilág használatát is). Játszóházi belépő árából 50% kedvezmény. Egyéb program: Vízitorna 18 órakor
  7. Gyomaendrődi Liget Fürdő Nonprofit Kft. Cellulitis kezelés és Lipolysis kezelés, wellness masszázsok  is 50% kedvezménnyel
  8. V-8 Uszoda és Szabadidőközpont | Szentendre wellness belépő 50% kedvezménnyel és ingyenes szauna programok 17 órától
  9. Miskolctapolca Barlangfürdő Felnőtt fürdőbelépő 50% kedvezménnyel
  10. Selyemréti Strandfürdő | Miskolc Minden belépő 700 Ft-ba fog kerülni
  11. Miskolctapolcai Strand  Felnőtt Wellness, Szauna és Fitness kedvezményes áron 1400 Ft
  12. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő 50%-os belépő a felnőtt jegyek árából
  13. Kecskeméti Fürdő A felnőtt, nyugdíjas és diák ”1.+2. zóna kombinált belépőjegy”, valamint a családi belépőjegy egész nap fél áron kapható. Ezekkel a jegytípusokkal a versenyuszoda, a termálfürdő és az élményfürdő használható.
  14. Aquaticum Termálfürdő | Debrecen 50% kedvezmény a Termálfürdő egész napos belépőjegyeiből (felnőtt, diák, nyugdíjas, csoportos jegyek tarifális áraiból) és a Szaunavilág egész napos belépőjegyeiből (felnőtt, diák, nyugdíjas, csoportos jegyek tarifális áraiból).
  15. Brigetio Gyógyfürdő | Komárom Felnőtt napi belépőjegy árából 50% kedvezményt adnak, így az 1800 Ft-os jegy 900 Ft-ba kerül.
  16. Püspökladányi Gyógy- és Strandfürdő A fürdőbelépők árából és a szauna árából 50% kedvezményt biztosítanak.
  17. Rózsa Fürdő és Gyógyászat Tótkomlós Szolárium, úszójegy árából biztosítanak 50% kedvezményt.
  18. Aqua Land Termál és Élményfürdő | Ráckeve Fürdő Zóna napijegy árából 50% kedvezményt biztosítanak
  19. Akácliget Fürdő | Karcag  A fürdőbelépőből 50% kedvezményel + éjszakai fürdőzés.
  20. Igali Gyógyfürdő  Az Igali-Gyógyfürdőben az alábbi kezelések árából biztosítanak 50% kedvezményt: masszázs illóolajos masszázs, nyirokmasszázs (40 perc)
  21. Nagykátai Gyógy- és Strandfüdő csak nagykátai lakcímkártyával rendelkezőknek 50%-os kedvezményt a belépőjegy árából
  22. Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum Páros Wellness Nap Extra kényeztető Spa csomag 50% kedvezménnyel: 7.900 Ft/2fő/nap áron.
  23. Makói Hagymatikum Gyógyfürdő 50% kedvezmény a belépők árából
  24. Harkányi Gyógyfürdő Ezen a napon a fürdőben csak felnőtt gyógyfürdő napi belépőt árusítanak napszaktól függetlenül: minden korosztály számára 50% és 1450 Ft/fő áron. A wellness szolgáltatások 50% áron foglalhatók előfoglalás esetén február 29-re. Egyéb program ezen a napon: szauna szeánszok
  25. Hungarospa | Hajdúszoboszló 50% kedvezmény a belépők árából
  26. Berekfürdői Termál és Strandfürdő Minden fürdőbelépőből és frissítő masszázsból biztosítanak 50%
  27. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő |Tiszakécske 50% kedvezmény az Aqua bár ital kínálatából, a Caracalla masszázs kádfürdőből és a szaunavilág belépő árából
  28. Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő Minden típusú fürdőbelépőjegy árából 50% kedvezményt biztosítanak.
  29. Borbála Gyógyfürdő | Algyő 50% napi szaunajegyből. Bérletes vendégek részére extra akció 1 belépés = 2 fő. A napi és a délutáni belépőkből 10% kedvezmény (Borbála kedvezménykártya tulajdonosokra a kedvezmény nem érvényes, de az 50%-os szaunakedvezmény igen).  Kiegészítő szolgáltatás: 3 féle tea a szaunaegységben, mely ingyenes a szaunavendégek részére.
  30. Kiskunfélegyházi Városi Strand és Uszoda Minden napi belépőt vásárló vendég 50% kedvezményt kap minden szolgáltatásból
  31. Vulkán Gyógy- és Élményfürdő | Bükfürdő Felnőtt és gyermek napijegy: 990,- Ft, nyugdíjas 690,-, a napi szaunavilág napijegy 1500 Ft helyett 750 Ft.
  32. Bükkszékfürdő | Bükkszék Szaunavilág használata egész nap ingyenes.
  33. Markovits Kálmán Városi Uszoda | Hatvan Belépőjegy, szauna és gőzkabin szolgáltatások 50% kedvezménnyel
  34. Szentesi Üdülőközpont NKFT 50%-os kedvezmény a napijegyek árából.
  35. Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő 50%-os kedvezmény a napijegyek árából.

(Esemény Menedzser)