2024. április 19., péntek - Emma

Ingyen telkek CSOK-osoknak

2016-02-02 2271

csok ingyen telekEgyre több önkormányzat jelezte a megújult CSOK – „leánykori nevén” szocpol – kihirdetése óta, hogy ingyen adnának építési telket a CSOK feltételeinek eleget tevő, náluk letelepedni vágyó családoknak. Igaz, nem minden követelmény nélkül. A közelmúltban indult CSOK - Blogspot legújabb cikkében igyekszik összegyűjteni, hol tudnak a családi házra vágyók most segítséget kapni.

Annak is próbáltunk természetesen utánajárni, hogy mik lehetnek az ingyen telek buktatói, hiszen például a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón már 2010-ben is ingyen adták a telket a letelepedőknek, sőt 400 ezer forint támogatást adott az önkormányzat az építkezni vágyóknak. Ennek ellenére nem tolongtak az érdeklődők, mint ahogy a Somogy megyei Andocs sem telt meg az ingyen kínált területeknek köszönhetően.

Ingyen telek – milyen áron?

A CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot a januári ingyen telek felajánlási hullám hatékonyságáról kérdezte Gémesi Györgyöt, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnökét. Gémesi György a fő problémát abban látja, hogy a vidéki települések a munkalehetőség hiánya miatt halnak ki, melyet elmondása szerint nem tud ellensúlyozni egy mesterséges program, vagy egy olcsó ingatlan. Jász-Nagykun-Szolnok megyében több helyen már eddig is 500 ezer és kétmillió forint között lehetett lakást vásárolni, Heves megyében pedig lakások állnak nagy számban üresen – mégsem vették meg tömegesen az emberek. Véleménye szerint az önkormányzatok lehetőségei ott lesznek csak érdekesek a CSOK igénylők számára, ahol munka- és egzisztenciateremtési lehetőséget is kapnak az emberek.

Ez alapján kizártnak tartja, hogy az agglomerációban ingyen telkeket kínálnak majd a települések, hiszen folyamatos a fizetőképes kereslet az ingatlanok iránt, amit a CSOK még várhatóan növelni is fog. Magyarország szegényebb régióiban viszont nem lát sok reményt, hogy használni fog az ajándék telekakció, mivel jellemzően nagy a munkanélküliség, és az odaköltözőknek nem ad megélhetést az ingatlantulajdon.

Telekakció indul!

Az elmondottak után lássuk, hol nyílik lehetőség az építkezni vágyóknak, és mennyire biztosított a megélhetés is.
Január első hetében Balassagyarmatról érkezett hír, hogy ingyen kaphatnak telket háromgyermekes vagy három gyermeket vállaló családok. Összesen 15 telekre lehet pályázni, előnyt élveznek azok, akiknek a pályázat elbírálásakor már legalább két gyermekük van, illetve akik más településről költöznének Balassagyarmatra. A pályázatot negyedévente bírálják majd el, az érdeklődés állítólag jelentős, igény esetén újabb, telekosztásra alkalmas területeket vonnak be a programba a népességmegtartó program keretében. A telek adományozáshoz egyébként szigorú követelményeket is támasztanak, melyek részletesen itt olvashatók.

Ezt követően Makóról jeleztek hasonló akciót a CSOK kapcsán, szintén 15 telekkel indítva a licitet. Korábban volt már hasonló próbálkozás a településen, de a fiatalok nem éltek vele. Jelenleg a Velnök utcában még mindig üresen áll három, teljesen közművesített önkormányzati telek. A városvezetők elképzelése szerint egy összefüggő területen, akár egy teljes utcában – például a Szerecsen vagy a Wekerle utca – építenek ki közművesített telkeket, legalább 15-öt a tervek szerint.

Január közepén már Ásotthalomra is átterjedt a telekláz, ahol szintén a háromgyermekes családmodellt kívánják a CSOK mellett megtámogatni, és itt az is kiderült, miért. Az otthonteremtési támogatást ugyanis nem lehet igénybe venni telekvásárlásra – ezért ingyen telekkel tennék lehetővé az építkezést a legalább 3 gyermeket vállaló CSOK igénylőknek. Ásotthalmon 14 beépítetlen építési telek várja a potenciális lakókat, akik egy teljesen új utcát fognak alkotni. Az építési telkek egyenként közel 1700 négyzetméter alapterületűek, az ásotthalmi strandfürdő közelében, belterületen, de mégis a természet közelében, csendes helyen fekszenek. A pályázók esetében az elbírálás negyedévente várható.

Január 28-án pedig a Jászberény melletti Jászapátiból közölték, hogy szívesen befogadnának CSOK igénylő családokat, melyhez ajándék telket is adnak a letelepedés fejében. A mintegy kilencezer lakosú településen tizenkét, családi ház építésére alkalmas 640-1350 négyzetméter közötti, 1-2,5 millió forint forgalmi értékű önkormányzati telket tudnak felajánlani az érdeklődőknek, de igény esetén bővítik a lehetőségeket. Önkormányzati tulajdonban vannak még belterületi, de mezőgazdasági kategóriába tartozó ingatlanok, amelyeket átminősítés után szintén fel tudnak ajánlani a polgármester szerint. Ezen kívül az iparűzési adó felhasználásával elhagyott, régi házakat is megvásárolna az önkormányzat, és ezeket felkészítés – például bontás – után építési telekként adnák a pályázóknak. A pályázatból a jászapátiak sincsenek kizárva, ha megfelelnek a CSOK feltételeinek.

Munkalehetőségek

A balassagyarmati vezetők nyilatkozata alapján a környékére települő vállalkozások munkahelyteremtő tevékenységének köszönhetően jelentős mértékben növekszik az érdeklődés a balassagyarmati lakhatási lehetőségek iránt, jegyezte meg az alpolgármester – tehát úgy tűnik, itt munkát is lehet találni majd.

A makói és ásotthalmi munkalehetőségekről nem nyilatkoztak a települések vezetői. Annál inkább jászapátiak: a Jászságban, Jászberényben munkaerőhiány van, és a Jász-Plasztik Kft. fejlesztésének köszönhetően hamarosan Jászapátiban is óriási igény lesz még több munkaerőre. Emellett a jászapáti ipari parkot tovább bővítik, amely a várakozások szerint további munkahelyeket teremt majd.

Végezetül lássuk a munkanélküliségi statisztikákat országos szinten:

A CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspotról:

A CSOK – Otthonteremtési Kedvezmények blogspot célja az otthonteremtési kedvezmények minél teljesebb körű bemutatása, valamint gyakorlati szempontból való megközelítése. A kormányzati híranyagokon túl ezért a blogon a részletek, lehetőségek és kérdések nagy szerepet kapnak, melyekhez a szerkesztők szakemberek tanácsait, segítségét is igénybe veszik. A folyamatosan frissülő tartalmakkal és új információkkal az érdeklődők tájékoztatását és az állami támogatás minél szélesebb körben való elérhetőségét kívánják segíteni.

(Forrás: CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details