2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Ha kellemes környezetben, érdekes helyen szeretné eltölteni szabadidejét, kiváló lehetőséget nyújtanak Magyarország állatkertjei, vadasparkjai. Az állatok közelsége, a növényvilág kicsiknek, nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújtanak. Ez az a program, amit…
A Tropicarium - a "cápás állatkert", a világ minden tájáról érkező állatok hadával várja látogatóit az év minden napján. Az állatkert lakói között egyaránt megtalálhatók a lusta aligátorok, egzotikus hüllők,…
A Somogy megyei, 2,5 hektáros területű, egyedülálló madár- és élményparkban közel 100 fajta madarat, köztük pávát, 37 fajta galambot, 26 tyúkfajtát, papagájokat, vízi szárnyasokat, és egyéb érdekes madarakat láthatunk. A…
A Budakeszi Vadaspark 1979-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Alapítója a Pilisi Parkerdő Zrt. jogelődje, és célja, hogy természetes élőhelyükön mutassa be 60 faj 200 egyedét, az Európában őshonos,…
Magyarország, közelebbről Belső–Somogy európai „vidra-nagyhatalom”. A Balaton és a Dráva közt húzódó erdei tavas területek láncolata igazi „vidra-Paradicsom”. Védelmet, búvóhelyet, élelmet talál itt ez a Nyugat-Európából már csaknem teljesen eltűnt,…
A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje: 1866. augusztus 9-én nyitotta meg először a kapuit a nagyközönség előtt. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban az intézmény fennállásának 150.…
A Balaton mellett egy meseszép kis faluban nyitott meg az állatpark. Elérhető közelségben van a tóhoz, akár gyalog is elsétálhatnak a látogatók, ugyanis Kőröshegy Balatonföldvár közvetlen szomszédságában található. Nemcsak a…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details