Nyomtatás

Harmincnégy balatoni strandon loboghat Kékhullám zászló

2018-07-09 616

balaton1Eggyel több balatoni strand nyerte el idén a magas szolgáltatási színvonalat elismerő Kékhullám zászlót, mint tavaly. Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke pénteken Balatongyörökön, a díjátadó ünnepségen elmondta, hogy egyértelműen sokat fejlődtek a balatoni strandok.

Emlékeztetett arra, hogy közel 2 milliárd forint értékben valósultak meg, illetve még zajlanak strandfejlesztések a tó körül a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatának köszönhetően. Sok település önerőből is fejlesztett, így egyre magasabb színvonalúak a balatoni fürdőhelyek.

A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyeltek. Minősítették a strandi vendéglátóhelyeket és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző, stb.) is.

A megmérettetésre az idén a tavalyinál eggyel több, 34 strand üzemeltetője jelentkezett, mindegyikük elnyerte a Kékhullám zászlót. A minősítőrendszerben a zászlókon lévő csillagok száma tovább árnyalva jelzi a fürdőhelyek színvonalát.

A legjobbaknak járó, 5 csillaggal ellátott zászlót:

Négycsillagos zászlót további 15, három csillagost hat fürdőhely kapott. Az idén öt különdíjat osztottak ki: a fővédnöki különdíjat, amit a legtöbb pontot elért strandnak ajánlott fel Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el.

A Balaton „Legzöldebb” Strandja Balatongyörök Községi strandja lett, amelynek kiválasztásakor a bírálati szempontok között volt egyebek között a környezeti nevelés, a takarékos vízhasználat, a megújuló energia használata, a kerékpáros megközelíthetőség, az állatvédelem és a helyi termékek forgalmazása.

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke egy kiemelkedően teljesítő Veszprém megyei strandot jutalmazott, ezt a balatonudvari Fövenyesi Strandja nyerte el. A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése alelnökének különdíját a Zamárdi Nagy Strand, Zala Megye Önkormányzata különdíját pedig a vonyarcvashegyi Lido Strand kapta.

(Esemény Menedzser - turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek