Nyomtatás

Olimpiai Jégkorong Selejtező Torna, 2016. február 11-14.

2016-01-18 892

jegkorongVisszatér a Papp László Budapest Sportarénába a magyar jégkorong-válogatott, hogy az olimpiai indulásért játsszon! A 2013-ban megrendezett, nagy sikerű világbajnokság és a 2014-es vb-t megelőző felkészülési mérkőzések után 2016-ban ismét a BS-ben szerepel a magyar férfi felnőtt jégkorong-válogatott, amely immár a világ 16 legjobb csapata közé tartozik.

2016. február 11. és 14. között azonban újabb komoly feladatok várnak rá, hiszen a 2018-as, Pjogncsangban rendezendő téli olimpiai részvételért küzd. Az első ellenfelünk, csütörtökön Litvánia lesz, amellyel legutóbb éppen a BS-ben, éppen az előző olimpia selejtezőjében találkoztunk, és győztük le. Másnap, pénteken az ősszel rendezett előző selejtezőkörét fölényesen megnyerő Észtországgal játszunk, amellyel nem találkoztunk a 2008-as szapporói csoda óta. A szünnap után, szombaton pedig jön az Olimpiai Selejtező Torna fináléja a világranglistán csak három hellyel mögöttünk lévő Lengyelországgal szemben, amellyel tavasszal is megküzdöttünk a feljutásért – reméljük, a „visszavágót” is mi nyerjük, hiszen csak az OST győztese jut az utolsó selejtezőkörbe!

Ez a februárban rendezendő Olimpiai Selejtező Torna lesz az első alkalom, hogy a krakkói feljutás óta hazai jégen láthatja a válogatottat a közönség, egyben az utolsó is, mielőtt a csapat megkezdi felkészülését az „A-csoportos” vb-re – ki ne hagyja az alkalmat!

Olimpiai Selejtező Torna

IDŐPONT: 2016. február 11–14.
HELYSZÍN:  Papp László Budapest Sportaréna
PROGRAM: http://www.budapestarena.hu/program

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek