|
Németországi Rastbüchl településen rendezték az "5. Sporthotel Sonnenhof Cup" elnevezésű nemzetközi korosztályos síugróversenyt. A kis településen nagy síugrók nevelkedtek, innen került ki Michael Uhrmann, Severin Freund, csak, hogy a legismertebbeket emeljem ki. A síugró létesítmény K-15, K-35 és K-70-es sáncokat
foglal magába illetve a téli időszakban kivilágított sífutó pálya várja a sportolókat. Kőszegi csapatot idén 7 sportoló alkotta, akik közt 4 rutinos versenyző (Reymeyer Tamás, Molnár Kristóf, Haiszán Bálint, Molnár Flórián) és 3 újjonc (ifj.Tuczai Péter, Ritter Martin, Kelemen Dávid) szerepelt.
A verseny 2 naposra volt kiírva, szombat és vasárnap, ezért mi már pénteken neki indultunk, hogy a sáncokra ráedzhessük magunkat.
A pénteki felkészülés után a szombati nap délelőtti szabad edzéssel, majd délután 2 db verseny ugrással folytatódott.
Nagy élmény volt edzőként megélni, hogy a külföldi jó körülmények közt edző gyerekek szülei személyesen jöttek oda és gratuláltak a kimagasló teljesítményekért és kérdezték, hogy mit csinálunk, mi a titkunk?!
Volt szerencsém megismerkedni Severin Freunddal és édesapjával, aki szintén gratulált a gyerekek jó szerepléséhez!
Én szeretném a versenyzőinknek megköszönni, hogy büszke lehettem rájuk és keményen küzdőttek a dobogóra jutásért!
Eredmények:
2012.07.07. szombat (1. verseny nap) Sánc méret: K-15 méteres Korosztály: 8 éves (2004) Kelemen Dávid 2. hely Korosztály: 9 éves (2003) Ritter Martin 6. hely Korosztály: 10 éves (2002) Molnár Flórián 1. hely ifj. Tuczai Péter 11. hely Korosztály: 11 éves (2001) Haiszán Bálint 1. hely Korosztály: 12 éves (2000) Molnár Kristóf 3. hely Reymeyer Tamás 5. hely 2012.07.08. vasárnap (2. verseny nap) Sánc méret: K-15 méteres Korosztály: 8 éves (2004) Kelemen Dávid 2. hely Korosztály: 9 éves (2003) Ritter Martin 5. hely Korosztály: 10 éves (2002) Molnár Flórián 1. hely ifj. Tuczai Péter 11. hely Korosztály: 11 éves (2001) Haiszán Bálint 2. hely Korosztály: 12 éves (2000) Molnár Kristóf 3. hely Reymeyer Tamás 6. hely 2012.07.07-08. A 2 nap összesített eredménye: Sánc méret: K-15 méteres Korosztály: 8 éves (2004) Kelemen Dávid 2. hely Korosztály: 9 éves (2003) Ritter Martin 5. hely Korosztály: 10 éves (2002) Molnár Flórián 1. hely ifj. Tuczai Péter 11. hely Korosztály: 11 éves (2001) Haiszán Bálint 1. hely Korosztály: 12 éves (2000) Molnár Kristóf 3. hely Reymeyer Tamás 5. hely Molnár Flórián a K-15 méteres sáncon elnyerte az abszolút 1. helyezetnek járó külön díjat is! Gratulálok a versenyzőinknek az elért eredményekért és kitartást kívánok nekik! Molnár László KSK technikai vezető
PDF-dokumentum melléklet (ergebnis_sporthotel_sonnenhof_cup_2012.pdf)
|